2012. március 15., csütörtök

Montage

Álj, álj, álj! :D Még senki se élje bele magát a főcímbe, a lényeg a végén jön, mivel már jóóóóó ideje nem írtam a blogra, szóval most mindent szépen bepótlok. Kezdésnek APB. Neeem, nem a montage, a sorozat.

Punkz Not Dead vs. APB - Longer

Hát most mit is mondjak erről az alkotásról? Valóban régen vettünk már fel APB-t. Címről gondolom most nem kell sokat mondjak... egyértelmű, nem? Régen volt már az utolsó videó, hát akkor legalább annyival kárpótollak titeket, hogy kétszer olyan hosszúra húzom. Valójában olyannyira jól sikerült, hogy így igazából meg se kellett vágnom, csak a legvégén, mikor elmentem egy 10 percre, aztán a végét kicsit elhadartam, de hát ez van... nők. Szerintem sokat javult maga a kommentár minősége, még úgy is, hogy eltelt három hét és nem töltöttünk ki egy egész percet se azzal, hogy mi történt ebben a három hétben. Jó volt végre videót csinálni!
No és akkor az a rész amit nem szeretek: gyorsan megválaszolom a felmerülhető kérdéseket, illetve amik már felmerültek, tehát:
Miért nem szóltam, hogy forgatunk? - Sorry! My bad! Nem gondoltam volna, hogy egy 3 hetes szünet után bárki is bízott volna abban, hogy hívom forgatni. Tisztázzuk az ironikus helyzetet: én azt hittem, majd ti szóltok, hogy jöttök, a probléma csak annyi volt, hogy Skype-on nem jártam, és nem láttam, ki akart jönni. Bocs! Legközelebb szólok...
Nem fut az APB-m! - Na ilyet NE! Jó, most nyilván eltúloztam, ilyeneket nem kérdeztek, de van, amikor ilyen színvonalú kérdéseket kapok. Srácok! 1.: Ha baj van a programmal és az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor egzakt adatokat adjatok meg, mert nem tudok azzal mit kezdeni, hogy "nem fut". Oké? Köszi!
Mikor jön az új APB rész? - ARGIO9AGJRAOJORGIAJGAÖE9RGJ NA! Ez az, amire soha nem fogok válaszolni! Kérlek titeket, emberek, ha érdekelnek ilyenféle adatok a sorozataimról, mint például a rendszeresség, akkor olvassátok el azt a bejegyzést, amiben először említettem. Ott biztos, hogy leírtam. És ha még le is írtam, egyáltalán nem bírom garantálni, hogy a videó az ígért időpontban kerül fel. NINCS ilyen kérdés!

Gyorsan lépjünk tovább...

Szuper Mega Giga Bokorember & Sephention Time - TF2

Remélem mindenki örül, és örvendezik, mert egy APB-hez hasonlóan szintén FREE-TO-PLAY, azaz INGYENES játékot játszok egy osztálytársam társaságában, szóval aki el tud kapni egy tétlen pillanatomban amikor nincs kivel játszanom, nyugodtan hívhat Team Fortress 2-re. Nagyon élvezem! Magát a videót podcastnek képzeltem el, félig az is, csak annyi minden történik ebben a játékban, hogy azt nem lehet szótlanul hagyni! :D Viszont ha van valami nagyon kifejtős kérdésetek vagy valami téma amiről ki szeretnétek kérni a véleményünket az mind mehet ide: szupermegagiga@gmail.com 
Nos ugye még ott van a kokárda a jobb felső sarokban... ezt ugye nem kell magyaráznom, miért van ott :D nem is fecsérlem rá a billentyűzet csapkodását. Annál inkább fontosabb dolog, tudom, akik nézték már a videót, olvasták a leírást, azoknak nem lesz új, de hogy röviden összefoglalva egy nagy ötlettel szeretnék előrukkolni, ami főleg nektek lenne jó, mert többet és jobbat kaptok. Viszont valamit valamiért alapon, nagyon sok segítő kézre van szükségem! Nem akarok senkit se terhelni a részletekkel, mert annál kevesebb ember jön, nem kell egyetemi diploma, hogy segítsetek nekem, úgyhogy aki annyit érez magában, hogy szeretne és van is rá ideje, hogy együtt dolgozzon velem, az subscribe-oljon, mert kell egy lista azokról, akik hajlandóak erre. Ha vannak még segítőkész ismerőseitek, nekik is híreszteljétek el, hátha érdekli őket. Ja, és egyébként meg mindenki, aki benne van a Team Fortress 2 közösségében, azokat annyira meg szeretném kérni, hogy akinek tetszett, az terjessze a magyar Steam csoportokban :) Köszi!

Végső témánk következik:

Az OSMAW Montage

Hosszú idő után, de megszületett Az Egyetlen, Az Eredeti s Mindent Elsöprő OSMAW Montage xDeLoTTix jóvoltából, dee minek is írjam le az egészet, hiszen annyiszor volt már róla szó, és még Youtube-on sem hanyagoltam el a leírást, szóval csak pár statisztika, ami ifjú videókészítőket érdekelhet:
A videó anyaga kb. 3 és fél órányi anyagból lett összeollózva, ezt nem egyhuzamban vettük fel.
A szerkesztés során nem sokkal több, mint 100 darab kis 10 másodperces klipet sikerült kiválogatnom, nem számoltam össze, hogy a montage-ban hány darab van, de azok lettek a legjobbak/legviccesebbek.
Az egész munka, magyarán a nyers anyag importálásától számítva a végleges forma elérése durván 8 óráig tartott, ezt lightosan beosztva hétvégén 1-2 órás szakaszokra.
Kb. 4-szer rendereltem, mire elérte a tökéletes formáját, viszont egyszer sikerült benne hagynom azt, ahogy Delottix röhög a killek alatt, úgyhogy ha elég sokan nézik meg, feltöltöm azt a verziót is! Like-olni és reklámozni ezerrel, gyerekek! Köcce! ;)

2012. február 9., csütörtök

Predator Mode

Már egy ideje nem írtam a blogra, és éppen töltök fel egy videót, úgyhogy miért is ne írnék róla pár dolgot? De előtte pár tisztázatlan dolgot gatyába rázunk, mert van egy kisebb káosz a channelen és a fejemben. Őhh... nos először is: sikerült lebetegednem, nem szeretnék túlságosan belemenni a részletekbe, de gondolom ennyi indok elég arra, hogy miért nem tudtam írni a blogra, vagy hogy miért nem töltöttem fel olyan sűrűn, és így kb. ennyit erről.
Miért nem volt APB videó a hétvégén? Bocsesz, dolgom volt. Kiment a fejemből.
OSMAW montage? Hétvégére tervezem befejezni, de hogy mikor megy fel Youtube-ra, arról gőzöm nincs. Ne kérdezd, nem tudom!
Mi ez a PODCAST? Ehhh... jó kérdés! Éhes és lusta vagyok részletezni, egy barátomról beszélek benne akivel nagy valószínűséggel videókat fogunk készíteni, ízelítőnek ennyi; akit érdekel, nézze meg.

No és akkor most térjünk is át főtémánkra, az újonnan feltöltött (vagyis ebben a pillanatban is jelenleg töltődő) videóra:

Tom Clancy's Splinter Cell: Conviction


Az utóbbi időben elég sok árkád játékkal játszottunk, amitől már néha-néha fáj a fejem, pláne, hogy most még betegeskedem is, ezért úgy gondoltuk, mi lenne, ha most valami nyugis, igazi stealth action játékot játszanánk ki? A Conviction CO-OP története (a valódi történet prológusa) nem olyan eszméletlen hosszú, és ez az a tipikus sötétben mászkálós, vadászós "predátor" játékok egyike, amiket mindig is szerettem. "Just like mom used to make." Külső sztoriról ennyit, és már most elmondom az elején: nem tudom, hogy lesz-e kedvem a további (remélhetőleg) 3 videóhoz leírni a történetet, de ehhez leírom, mert most olyanom van...

TÖRTÉNET
Tehát Kestrel, az orosz nemzetiségű Voron csoportból származó kém szerepében xDeLoTTix, és Archer, az amerikai NSA Third Echelon nevű kémszervezetébe tartozó "Splinter Cell" szerepében Sephention, azaz jómagam játszom. 10 nappal azelőtt, hogy Sam Fisher elkezd kutakodni Máltában, Archert és Kestrelt elküldik Szentpétervárra Hansen ügynök irányítása alatt, hogy visszaszerezzenek néhány robbanófejet, amit az orosz hadseregtől egy zsiványcsoport rabolt el, amit most akarnak eladni a feketepiacon. (lehet, hogy később erről is lesz szó, de a pontos információk szerint Block II JDAM rakétavezérlő rendszerekről van szó). Andiry Kobin adta az infót a Third Echelonnak, hogy aki árulja ezeket a robbanófejeket, azt Lesovsky-nak hívják. Mikor ezt az orosz kormány tudtára adták, egyből küldtek egy hazai kémet az ottani Voron csoportból. A feladat tehát: Lesovskyt és az asszisztensét, Boris Sychevet semlegesíteni. A küldetés fedősztorija, hogy a helyre orosz rendőrök törtek be, ezt a videó végén meg is tapasztalhattuk. Már a küldetés elején problémát okoz a biztonsági rendszer, amit az első terem megtisztítása után meg is oldunk: a kettőnk EMP készülékével kiiktattuk az összes elektronikát. Miután megtaláltuk a szaunát és betörtük az ajtót, az első áldozatunk Sychev, majd az épületből kimegyünk egy hátsó kis kerti részre, majd a szembe levő tömbbe, ahol egy újabb betört ajtó mögött egy konyhában elkapjuk Sergeit, akinél állítólagosan ott van a kapcsolati lista, vagy legalábbis tudja, hogy hol van. Egy kis káromkodás után, és persze azok után, hogy Delottix bevágta Sergei fejét a hűtőbe, amiről én később lesütöttem a bőrt, sikerült kinyögnie, hogy a föld alatt a VIP részlegnél egy irodában találjuk a listát (hozzátenném, a övé a legjobb mondat az egész játékban 13:56-nál). Miután fejbe lőttünk pár rancort és Delottix kilőtte a boroshordókat, felszedtem a listát, amire valahogy Kestrel reagált először Hansennek... na mindegy. Hansen ezután értesített, hogy bármelyik pillanatban megérkezhetnek a zsaruk, keressük meg Lesovskyt és várjunk parancsra, AKI éppenséggel focimeccset nézett, és bár nem hallatszott át az ajtón, de ha vártunk volna kicsit a betöréssel akkor lehetett volna hallani, hogy valamilyen piros lapon kapott majdnem szívrohamot. Kisebb szerencsétlenkedés után betörtük az ajtót, Delottix elkapta a palit, én kilőttem a fényeket, Lesovskyt pedig az informátorunk hívta telefonon, én meg... na jó... nőjünk már fel... én fel fogok. Lesovsky közben olyan ideges lett, hogy majdnem kitörte Delottix nyakát, DE... ott voltam én ;) Tök mindegy, ha én kapom el, én kerültem volna életveszélybe sz'al... Viszont közben megérkeztek a rendőrök, miután lepofoztunk párat, gyorsan elmenekültünk egy liftben, éééssssss... Mission Completed! Háh!

Nos, mára ennyi volt, győződjetek meg róla, hogy nyomtatok like-ot a videóra, és bármilyen kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, bánat: -> Kommentek. Köszi! :)
Sephention out

2012. január 26., csütörtök

Nagy ötletek

Rögtön elmagyarázom, hogy miért ez a bejegyzés címe, de előtte egy nagyon-nagyon gyors kiértékelés az utolsó 3 videóról.

MW3 Podcast - Nem is teszem ki középre, egyszer már leírtam az egészet, a videóban pedig elmondtam amit kellett, szóval ezt most hanyagoljuk...

Rainbow Six: Vegas 2 COOP

Ez volt az első projectem Scrape-pel, és meg kell mondjam, abszolút pozitívan éltem meg. Az ötlet, hogy leülünk játszani egy szakállas Tom Clancy játékkal, egy szombaton jött, mikor elmentünk moziba. Nem titok: a legújabb Mission Impossible-t néztük meg. Viszont nagyon másnak éreztem ezt a videót. Mind a játék miatt, mind amiatt, hogy ezúttal nem DeLoTTix-szal játszottam. Ez az egész játék már eleve a kaszttechnikákra épül (értsd ezalatt: nem mindegy, hogy lightweighten rusholsz, vagy juggernaut armorral sétálsz), de ezek után még új társaságot is kaptam! Sokáig tartott előkeresni ezt a játékot, de megérte. Olyan régen volt már ez a játék, hogy most nem is prestige-ből, vagy csak-úgy-játsszunk-valamit módon játszottam vele, hanem csak a szórakozás kedvéért. Ebben a videóban szó sincs komolyságról, ezt már onnan lehet látni, amikor a szemetek elé kerül a 20 kilós tankpáncéllal védett kis karakterem. Még ha lánctalpat is raktam volna rá, akkor nem is jugger, hanem Panzer lett volna!

Modern Warfare 2 Teszt

Elsősorban inkább belsőleg jellemzem a videót: magyarán, hogy mi történt a felvétel alatt a játékban. Abból kiindulva, hogy tudtam, hogy ez csak egy tesztvideó lesz, csak egy röpke kommentárt hozzácsapni a játékhoz amit csak lazán veteránon végignyomok egyszerű lesz - ezt gondoltam a felvétel elején. Hát tévedtem. Sikerült elcsesznem egy olyan stealth küldetést amit már számtalanszor kijátszottam riadó nélkül. Ez az én formám! Nem ez a videó lényege, de be kell lássam, hogy ez epic nagy égés volt.
Na de helyezzük át a Point Of View-t a külalakra. A videóban említett új felvételi forma befuccsolt, úgyhogy erről nem is szándékozom beszélni, de az új renderelés csakhogy nem 100% bónuszt ad a feltöltésre! Magyarán fele annyi idő alatt fel tudok tölteni egy ugyanolyan hosszú videót, ez nekem jó hír, de ami ebből nektek jó hír, az az, hogy most már kétszer olyan hosszú, azaz fél órás részeket is fel tudok tölteni annyi idő alatt, mint amennyi ideig tartott eddig egy normális videó feltöltése. Közelebbről megnéztem, többször átfutottam, még nagyítóval is vizsgáltam, és azt vettem észre, hogy annak ellenére, hogy a videóméret a felére csökkent, azzal együtt nem redukáltam a képminőséget. Legalábbis tűrési határon kívül nem... Valamilyen szinten azért mégis romlott, még kikérem pár embertől a véleményt a videóról, és ha nem látnak rajta semmit, akkor ünnepélyesen bejelenthetem, hogy marad ez az új videóforma. Egyébként felhasználóbarát szerzői tanácsom nektek: ha a videót 720p-ben nézitek anélkül, hogy kitennétek full-screenre, semmi különbséget nem fogtok látni, ha nem figyeltek oda. HA mégis full-screenen akarjátok nézni, javaslom a képernyőtől való 1-1,5 méter távolságnak a megtartását. Jó étvágyat kívánok!


No és akkor térjünk rá arra a "nagy ötletemre". Nem akarom nagyon húzni az időt, úgyhogy nem is tartom relevánsnak a felvezetést, egyből kimondom: Egy All-Exclusive Call of Duty: Modern Warfare 2 Végigjátszás az Összes Intel Összegyűjtésével & Folyamatos Kommentárral. Nem tudom, pontosan mit jelent az All-Exclusive, de jól hangzik. Kicsit régen volt már ez a játék, úgyhogy épp itt az ideje, hogy még egyszer végiggördüljek a sztorin, úgyhogy miért is ne venném fel? Alapesetben nem kezdenék bele egy olyan játékba, amit vagy ötször kijátszottam, de két okból muszáj volt. Elsősorban a prestige miatt, amiről nem is kell külön misét tartanom szerintem, mert sokan vannak így ezzel, másodsorban pedig azért, mert van egy achievement a játékban, ami a globális nyilvántartásban a 2. legnehezebb ilyen küldetés, történetesen a "Gyűjtsd össze mind a 45 intelt!" feladat. Úgy döntöttem, ezt most szépen kiaknázzuk!
Gyorsan leírom a rendszerét: A videókat péntekenként fogom feltölteni 20-30 perces részletekben (attól függ, meddig tart végigszenvedjek egy küldetést), ma reggel elkezdtem felvenni az egészet, kb. a játék felénél tarthatok, holnap - ha minden igaz - már megy is fel az első videó, hogy miért pont pénteken? Ezt majd a videóban elmagyarázom ;) tetszeni fog! Viszont ennek tudatában azt is tudnotok kell, hogyha például 1 hónap múlva pénteken feltöltök egy 20 perces videót, és ha véletlen azt mondanám hogy "tegnap" történt valamit, az NEM AKTUÁLIS! Ha azt mondom, hogy tegnap, vagy holnap, akkor ezalatt értsd ezt a négy napot: 2012. január 25-28. A videók alatt próbálok folyamatosan beszélni, de elég nehézkes, miközben Foley őrmester a halálra oltja a katonákat, közben én meg eszem a chipsem, remélem ezt megértitek nekem, igyekszem :)

Nos hát, mára ennyi lenne, kövessétek figyelemmel a channelt és a blogot, léptem!
Sziasztok!

2012. január 21., szombat

Két hosszú hónap után...

...végre új APB videó!!! Igyekszem visszatérni a régi kerékvágásba, azaz a csütörtöki felvételekhez... mert őszintén kicsit furán érintett, hogy a beharangozott (nos, legalábbis a blogon nyomon követhető) bejelentésre, hogy csütörtökön forgatunk, nem jelentkezett senki. Ne vegye senki cinikus hangnemben azt amit most mondok, de valójában másra nem is számítottam. Az első igazi APB-s videó után legalább öten jelentkeztek CSAK az első napon, és hát... igen, azóta eltelt két hónap. Elnézést kérek a fennakadásért, továbbra is folytatjuk a videók készítését, de akkor gyertek, gyertek, gyertek!

Közérdekű közlemény:
Felvételizőknek: Mindent bele!
Síelőknek: Csak óvatosan ;)

                                                                    Punkz Not Dead vs. APB - Szállj!


Hogy miért ezt a nevet kapta a videó? Hehehe :P Valójában először valami OSMAW-val kapcsolatos dolgot akartam címnek, csak a szerkesztés alatt észrevettem, hogy milyen gyönyörű robbanások és repülések vannak a felvételen. A legjobbakat kiválogattam, majd elkezdtem gondolkodni... először arra gondoltam, hogy zenét kéne bevágni és be is kéne lassítani ezeket a jeleneteket. Bingó! Ez meg is történt.
Na de mi legyen a zene, avagy miért pont ezt a számot választottam? Hosszas gondolkodás eredményének szüleménye. Először igazából az I Believe I Can Fly című számot akartam bevágni, de aztán eszembe jutott, hogy a Youtube nagyon szeret szórakozni a szerzői jogokkal, így valami kevésbé ismertebb dal kellett. Sajnálom, hogy a "kevésbé ismertebb" alatt, azt kellett értsem, hogy legyen magyar. De okos megoldásnak tartom, mert a régebbi magyar dalok szerzői jogával már a Youtube nem fog foglalkozni. A következő ötletem: Demjén Ferenc - Honfoglalás. Felmerülő kérdés: de mi van, ha a Youtube mégis meg akar szivatni? Ezzel a dologgal a fejemben tovább töprengtem a választásomon, aztán egy olyan dal jött ki, ami körül nem akkora a felhajtás, tessék: Piramis - Szállj Fel Magasra. Három indokom is volt rá, hogy miért ez a legjobb megoldás. Az első, hogy (bár kicsit sajnálom, de) az én korosztályomban és a fiatalabbaknál (de tán még az idősebbeknél) se annyira ismerős ez a dal, így a Youtube figyelmét könnyen elkerülheti. Másodsorban, ha magyar dal, akkor csak jó lehet, legalább ezúttal konstruktívan növelem a műsor színvonalát, ahelyett hogy degradálom. Harmadszor pedig, ha még ennek ellenére is kifog rajtam a Youtube, akkorra is van egy B terv, nevezetesen az, hogy megtaláltam ennek a felvételnek a hiteles másolatát, amit bármikor felmutathatok.
Betekintő az OSMAW Montage kulisszái mögé. Csak ezt az egy jelenetet mutathattam meg, de még mindig nem dőzsölünk annyira a felvételanyagban, hogy össze tudjak vágni 15 percnyi rakétázást... csak egy kis titkot akartam megmutatni, hogy hogyan készülnek a "félig beállított" jelenetek. Félreértés ne történjen! Nem mi állítjuk meg a jeleneteket, mivel az ellenség csapatával semmiféle kommunikációt nem létesítünk, viszont ha van időnk arra, hogy egy jó kameraállásból felvegyük a jelenetet, akkor ezzel a lehetőséggel élünk. Egy szóval: Nem csalunk! :)
De akkor hogy áll a videó? Nos... készülget. Ha erre mindenképpen válaszolnom kéne, akkor azt mondom, hogy olyan 60-65%. Még kell anyag.
Visszautalások? Hogy érted? Nos, ez alatt azt akartam érteni, hogy valóban vissza fogunk térni még a régebbi videókra, mert akár érződik, akár nem, több szempontból is tanulságosak. PÉLDÁUL konkrétan ebben a videóban is visszautaltam a blogban közzétett "Szilencium" részre, amit kérem, mindenki legyen szíves elolvasni, aki a segítségemre szeretne lenni :) Köszi!
Enyém az a magyar rendőrautó! - Erre a kommentre/üzenetre várok. Tényleg meglepett, hogy valaki ilyen szépen felrakjon pár magyar pattern-t a kocsijára. Akár ellenére vagyok az enforcereknek, akár nem, ez a kocsi gyönyörű szép! Csak gratulálni tudok annak, aki megcsinálta. Ez talán számomra a legfontosabb, ugyanis ahogy észrevettem, az ismerősök között én vagyok a legnagyobb "hungarikum függő", de egy ilyen kocsi még álmomban sem jutott eszembe. Akié a kocsi az jelezzen! Kap tőlem egy sütit :)
Röviden összefoglalva: Jó kis csütörtök volt ez, a videót még felhúzta egy gyönyörű kill streak, rengeteg robbanás, na meg persze ne hagyjuk ki Benny Hill-t se. Ismét szeretném megköszönni xDeLoTTixnak a közreműködést, és hogy ilyen szép rage quit-tel le tudtuk zárni ezt a részt is ;)

Jövő csütörtökön újra forgatunk! Ha tetszett, like, comment, subscribe, de főleg gyertek, gyertek, gyertek!!! :D

Jó hétvégét, most búcsúzom.

2012. január 20., péntek

Síszünet!

Egy hetes síszünet következik, de probléma: folyamatosan megy fel az MW3 vidi, közben készül két másik, és még holnapra is ígértem videót, úgyhogy most szupergyors összefoglalót írok a ma felkerült anyagról.

Modern Warfare 3: Downturn COOP


3 részletben, de végül sikerült feltennem a videót. Nos! Kezdeném a legelején. Igen, tudom, én magam is fogtam a fejem, kicsit tényleg gáz Boldog Újévet kívánni január közepén, de ez a videó még "tavaly" készült decemberben, csak azóta akadt pár technikai malőr. Nem nagyon tudom tisztán átgondolni ezt a mostani értekezést, nagyon sietek... hát... talán ami még fontos dolog, akkor az a nézettséggel függ össze meg bla, bla, bla... nem szeretek mindent kétszer elmondani, szóval ha érdekel titeket, (és remélem, hogy van bennetek ennyi) akkor görgessetek egy picikét lejjebb a "Szilencium" részhez, mert egy kín szenvedés volt ezt megcsinálni, még akkor is ha első ránézésre vágatlan gameplay videónak látszik. Egyébként pedig: igen, ezt a mapot tényleg most játszottuk először, most volt a kezemben először egy ACOG-os ACR, és először (s reményeim szerint utoljára) vettem meg azt a sufnituningos LMG-t. Több kifejtetlen gondolatot nem találtam a videóban, amit így el kéne magyaráznom... ha van valami, majd utólag beleírok. Kérdéseket lehet feltenni, sőt, én kérem, hogy rohamozzatok meg mert ebben az egy hétben bőven lesz időm visszajelezni!

Holnap új APB videó!
Ja, és mielőtt elfelejtem: az APB-s vidiben is benne lesz, de jobban fogok aludni, ha ezt még ma elmondhatom. Szeretnék minden kedves jövendőbeli középiskolásnak hatalmas kéz-, és lábtörést kívánni, akik nézik a videókat, akik nem, azoknak is! ;)
Na csoki!

2012. január 18., szerda

Sziasztok, itt xDeLoTTix!

Azért teszek közzé a blogon, hogy ezúton is elnézést kérjek Sephentiontól, Gyulától, hogy balf*szoskodom a videómmal, a mai napig nem sikerült feltöltenem (pedig azért elég jó a netem) és kicsit szégyellem magam emiatt. Én nem szeretek hosszú sorokat írni mint Sephy, de az ő írását örömmel olvasom, plusz tanulok 1-2 új szót is... na mindegy, viccet félretéve, örömmel olvasom, hogy forgatunk végre valahára, és tényleg jólesne csak annyi kommentnek, hogy: zsír, vagy bármi nemkell kisregényt írni, csak közöljétek, hogy tetszik-e vagy nem, mert akár hiszitek akár nem van benne munka meg minden. Ha pozitív visszajelzést kapunk, akkor az motivál minket, jobban csináljuk majd az egészet, ha negatívat, az arra motivál, hogy jobban csináljunk dolgokat. Ide szeretném hozzáfűzni, hogy ha valami nemtetszik írjátok le, hogy min változtassunk, min ne, ugyanis ha ezt magunknak csinálnák, akkor nem osztanánk meg, de szeretnék titeket is szórakoztatni, a saját hülyeségünkkel, nos, mára ennyi. ennyi írástól az ujjaim lerohadnak, nemtom Sephy hogy tud ennyit írni, mindegy jó mulatást

xDeLoTTix out

2012. január 17., kedd

Szilencium

Long story short: Múlt szombaton azon dolgoztam, hogy feltöltsek egy hosszú videót Youtube-ra, kb. a fél napom azzal ment el, hogy megpróbáltam szórakozni, eljárkálni, így elmentem moziba egy barátommal, beszélgettünk sok mindenről, majd mikor haza jöttem, azt láttam, hogy csak a videó 33%-a ment fel, és sajnálatos módon a terv be is fuccsolt 87%-on. Fogtam a fejem, a szívbaj kerülgetett, de túléltem... viszont a történetet most külön ágakra bontom.
1. Miért az a bejegyzés neve, hogy "Szilencium"? Nos, azért, mert az utóbbi időre fokozottan igaz volt, amit még "tavaly" mondtam, hogy csak hátra akarok dőlni a székben. Ez sikerült is, sőt, majdnem hanyatt estem ezzel a székkel, mert olyan szinten elment az idő, hogy gyakorlatilag az utóbbi két hétben semmi sem történt. Mondjuk, ez így konkrétan nem igaz, ugyanis legalább 4 órányi játékanyagot felvettem, amiket idővel feltöltök, de a lényeg, hogy tökéletes csend volt a blog és a channel körül, csak azok tudták, hogy még élek, akik írtak leveleket. Jah, és ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki kellemes ünnepeket kívánt nekem, (annak is, aki esetleg nem ^^) nagyon kedves volt, szeretlek titeket!
2. Mi volt szombaton? Hát egyrészt moziba mentem, akit érdekel annak mondom, a legújabb Mission Impossible-t néztem, konkrétan nekem nagy örömöt okozott, hogy legalább az első jelenetet Budapesten forgatták, és igen, kicsit gáznak érzem, hogy pesti vagyok, és nem tudok róla, hogy valójában akkor az a fehér torony tényleg ott van a Nyugatin vagy nincs? Na mindegy, egyébként meg spoiler off! Ami aznap fontos volt még, hogy nem akárkivel találkoztam aznap. Régebben sokat játszottunk együtt, és most, hogy bemutattam neki a channelt, neki is megtetszett a dolog, úgyhogy vasárnap szépen leültünk játszani egy - számomra legalábbis - elég öreg játékkal. Sokféleképpen lehet hívni, én a videóban Scrape, illetve helyesen Scr4p3 néven mutatom be nektek.
3. Egyébként mi újság van? Köszönöm azoknak, akik csak emiatt írtak, levelekben nem vagyok túl beszédes, de utálom erre a kérdésre azt válaszolni, hogy semmi. Újság az van bőven, fentebb leírtam, na de azon kívül... gondolom nem kell arról külön misét tartanom, hogy sikerült megoldani azt is, hogy xDeLoTTix bármikor írhasson a blogra, ezt a dolgot majd még kihasználjuk párszor, mostantól lehetséges, hogy Scrape együttműködésével is csinálok kommentárokat, és bár AZ a videó szerintem még két hét, mire felkerül, de említettem benne egy induló új sorozatot(...), és igazából szerintem nem csak nekem van tele a hócipőm ezzel a sok megígért sorozattal. APB-ről azóta nem lehetett hallani, hogy tönkre ment a gépem. MW3-mal is most szenvedek, hozzáfűzném, talán péntek estére fent lesz. Három részre vágtam, ma megy fel az első része, és ezek szerint csütörtökön kéne publikáljam az egészet, de nem akarok még egy APB részt kihagyni, úgyhogy igen, csütörtökön műsor van! Lehet jönni!

Más téma... Szombaton írtam egy egész hosszú szöveget arról, hogy mi a véleményem az eddigi teljesítményről, csak sajna a videóval együtt ez is eltűnt, úgyhogy most megpróbálom reprodukálni a szöveget. Köszönöm a sok levelet és subscribe-ot, de azt vettem észre, hogy a levelekben tulajdonképpen mindig ti érdeklődtök, ti kérdeztek, ti kértek tőlem dolgokat. Az a szép egy ilyen channelben, mint amilyen az enyém, hogy ezt meg is lehet fordítani. Szóval kérdem én, miféle kapcsolat az, ahol csak az egyik fél kérhet dolgokat? Ahogy én látom, nem túl rózsás, nem is ítélek neki hosszú jövőt. Mi a megoldás? Hát legyünk interaktívak!

Lenne egy kérésem...

Tudjátok, az utóbbi időben, konkrétan ennél a videónál, amit jelen pillanatban is töltök, azt kellett realizáljam, hogy sokat dolgozom, de inkább sokat szenvedek ezekkel a videókkal, és nagyon messze vagyunk a kívánt eredménytől, pedig személyesen nem gondolom, hogy egészen magasra tettem a lécet. Tény, hogy jó indok volt eddig, hogy itt jön az első félév vége, nincs időm dolgozni a videókkal, de ez most már nem igaz. A tetejébe még be is lassult a feltöltés, és csaknem egy órával tovább tart mindent feltenni. De a lényeg: Nem kapok egyenes visszajelzést! Ez a legnagyobb problémám. Srácok, most hozzátok szólok; ha nincs igény a videókra, akkor nem csinálom tovább... mert minek?
A fennakadást logikai úton két módszerrel lehet megoldani.
Az első metódus, hogy növeljük a nézettséget. Persze, mi mást tehetnénk? Manapság mindenki erre hajt... na de komolyra fordítva a szót, tényleg nem kapok semmi olyan visszajelzést, ami bármi szívből hajrázásra utalna, vagy kurjongatásra... persze, kapok motivációs kommenteket és üzeneteket, köszönöm is, de ha sok száz emberből csak 3-4 embernek tetszik, amit csinálok, akkor az nem annyira kifizetődő. Sok olyan ember is van, aki azon dolgok ellenére sem fognak tenni semmit a népszerűség érdekében, amiket imént felsoroltam, ebben biztos vagyok. Szóval, hogy ezt elkerüljük, megpróbálom formálisan (avagy amilyen autentikusan csak le lehet írni egy olyan színvonalú oldalra, mint egy blog) megfogalmazni a gondolataimat, úgyhogy most CSAK hozzátok szólok:
Emberek! Lenne egy kérésem... az "epic win" érdekében - ha így akarunk fogalmazni - azt szeretném kérni, hogy izomból nyomjátok a kommenteket, mert ez a visszajelzés egyik legjobb formája! Szabad írni a szövegdobozba, azért van ott. Srácok! Ami nektek csak 2 percbe kerül, az nekem egy olyan szignifikáns 2 perc, ami azt jelzi vissza nekem, hogy igenis megérte szenvedni százszor több időt azzal a videóval, mint amennyit ti a kommentelésre szántok. Ez a helyes hozzáállás... 2 perc, amiben szabad kritikát oszthattok nekem. De azon kívül, hogy kommenteltek, (vagy akár ha nem is kommenteltek) talán sokkal-sokkal fontosabbnak tartom, hogy TERJESSZÉTEK! Szerintem még 2 percbe SE telik belinkelni egy videót a haveroknak, vagy csak annyit mondani, hogy "Hö nézzed má' ott van valami Sephention (vagy akár Gyula...) nevű krapek az interneten. Leírom neked mert k**va jó! Osztan majd mutasd meg a Bélának is!". Csak ennyit kérek kommentekkel kapcsolatban. Továbbá, ott van a két tetszést-, illetve nem-tetszést kinyilvánító aranyos kis gomb. Kérem szépen tisztelettel, használjátok őket! Azzal hogy én feltöltöttem a videót, megadtam a jogot nektek, hogy értékeljetek, és én élnék ezzel a joggal. (Most nyilván arra akarok kilyukadni, hogy főleg a "Like" gombot nyomogassátok, sőt, csak azt, viszont ezt így hangosan nem mondhatom ki, de valójában erre gondolok...) Elmondom még egyszer a varázs-hármast: LIKE, COMMENT, SUBSCRIBE! - És nyomjátok, nyomjátok, mert lost lesz :D
Il secondo variazione: Mivel ellőttem a nézettség-növekedési dolgot, ezért - ha logikai kaput keresünk - gondolom, aki bele tud gondolni ebbe a helyzetbe, (azért remélem sokan) azok már mind rájöttek, (de legalább páran, ugye?) hogy az egyetlen megmaradt út a produkált erőfeszítés temperálása, vagy inkább a tényleges redukálása. Legyünk realisták! Mi származna abból, hogyha én nem foglalkoznék a videókkal eleget? Romlana a minősége! Veszítene a kvalitásából! Bóvli lenne! Fogalmazhatok én akárhogy, szubsztancia ide, vagy oda, a lényeg nem változik. Vajon megengedhetem-e magamnak ezt az "inflációt"? Nem! Akkor mi a megoldás? Nos... ezen a kérdésen töprengek egy ideje... és azt kellett látnom, hogyha az erőfeszítéseket nem is tudom csökkenteni, de a technika segíthet. Plurális átgondolás után is csak egy kifizetődő megoldás találtam: az internet-hozzáférés módosítása! Milyen igaz! Ámde, korántsem ér olyan messze a kezem, hogy ezt egyedül abszolváljam. Van befolyásom, és hülye sem vagyok, úgyhogy nem tartom feltétlen szükségesnek az oktatóvideókat, vagy részletes leírásokat, na jó, csak jópofiztam... abszolút fölösleges lenne ilyeneket csinálni, ezt nem is kérem tőletek. Viszont amit kérek, az az lenne, hogy hadd tegyem fel a kérdést, ha úgy érzitek, hogy nem titok. Milyen internet van a háztartásotokban? (és ha nem veszitek indiszkrétnek a kérdést, mennyit fizettek érte?) Ennyi lenne a kérdésem.
Ezt a két variációt a matematikában is gyakran használt "megengedő vagy" szóval választom el, azaz a két megoldás teljesülhet akár egyszerre is! Kritikus pontnak érzem, hogy le kellett írjam, - mostanára már másodszor - hogy ez így nem jó, és változtatni kell. Egy idő után természetesen kialakulnak a dolgok, és szívből gyűlölök közhelyekben beszélni, de az idő pénz! Bejegyzésem a végére jár... de előtt fel szeretném vázolni a jelenlegi helyzeteiteket. Az valódi világban sohasem kérnék tőletek ilyeneket, mint amiket az imént leírtam. Most viszont ez itt az internet! Az internetnek talán az egyetlen olyan közösségi funkciója, amit én előszeretettel használok, és amit ti is jogosan használhattok, hogy itt meg lehet őrizni a névtelenséget! Ennek az információnak az ismeretében én lépnék, és élnék a lehetőséggel...
Na! Sz'al... értitek mire gondolok! Kezdem nagyon erőltetettnek érezni ezt az utolsó pár mondatot, szóval csak azt akarom mondani erre a végszóra, hogy nem hiába kérlek titeket arra, hogy lépjetek, és remélem, nem kérlek hiába titeket arra, hogy lépjetek!


Csütörtökön forgatás: APB!

Ezen a héten (remélhetőleg pénteken) MW3 videó 3 részben!

Hétvégén írok a közeledő két videóról! ;)
És ne feledjétek! 2 perc! ;) (és várom az üzeneteket! ^^)

Csók!